in

Már februárban gyártásba kerülhet az iPhone SE utódja

Néhány héten belül elkezdheti új, barátságos árú iPhone modelljének gyártását az Apple – számolt be a Bloomberg, a vállalathoz közel álló forrásokra hivatkozva. A lap szerint a cég már márciusban bejelentheti az új modellt, amely a 2016-ban megjelent iPhone SE óta az első, alacsonyabb árkategóriás okos telefonja lehet.

A készülék várhatóan az iPhone 8-ból megismert külsőt viszi majd tovább, 4,7 hüvelykes kijelzővel, illetve Touch ID szenzorral felszerelt, fizikai Home gombbal. A Face ID a lap szerint nem lesz ott az eszközön – cserébe viszont az az Apple jelenlegi csúcsprocesszorával, az A13 Bionic lapkával érkezik.

Egy olcsóbb készülékkel a vállalat a feltörekvő piacokon, például Indiában is könnyebben teret hódíthat, amelyeken borsos árú telefonjaival jelenleg nehéz megvetnie a lábát. Közel négy évvel ezelőtt az iPhone SE nettó 400 dolláros árcédulával került a boltokba, ezzel alálicitálva a jelenleg elérhető legolcsóbb iPhone modell, az iPhone 8 nettó 450 dolláros árának is – amennyiben a cupertinói óriás tartja magát a korábbi gyakorlathoz, idén is 400 dollár környéki árra számíthatunk az új készülék megjelenésekor.

Az értesüléseket megerősíteni látszik a Bloomberg egy másik jelentése is, amely szerint a vállalat a processzorgyártás felpörgetésére kérte gyártópartnerét a TSMC-t, az iPhone-okra mutatkozó, a vártnál nagyobb kereslet miatt – a telefonokért különösen Kínában kapkodtak a vásárlók. A nagy mennyiségű processzor megrendelése ugyanakkor nem csak az iPhone 11 készletek pótlására utalhat, de a pletykák szerint hasonló lapkával szerelt iPhone SE-utód érkezésére is.

Forrás: hwsw.hu

What do you think?

Written by Roli

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Loading…

0

Hozzászólások

0 Hozzászólások

Stratégiát vált az Intel: Csökkentik a processzorok árát

A Mentők kérik: mindenki mihamarabb tegye fel a mobiljára ezt az ingyenes ÉletMentő alkalmazást